Barbara.sz.sz.:

Ahogy odaértünk, ismerős látvány fogadott. Megörültem, mert imádtam Neverlanden lenni. Michael szólt az alkalmazottaknak, hogy vigyék fel a cuccaimat egy külön szobába, és mi hárman elmentünk sétálni. Éppen a medencéhez értünk, de nem vettem észre… Ennek meg is lett a következménye.

Michael felkapott, a medence szélére sétált velem, és beledobott a vízbe. Éppen röhögött rajtam, mikor Janet bosszúból hátulról belökte mellém a vízbe. Viszont a húga nem számított valamire: Michael közben a medence széléhez ért, felugrott, megragadta a húga derekát, és belehúzta őt is a vízbe. Hárman egymás ellen csatáztunk, pocsoltuk egymást meg vigyorogtunk. Este, mikor kijöttünk, azt hittük, jégoszloppá válunk… Pedig nyár volt. Gyorsan beszaladtunk, átöltöztünk és vacsoráztunk. Vacsora után mindenki ment a saját szobájába, de én rövid időn belül átköltözködtem Janethez. Gyermekkorunkban is mindig ezt csináltuk… Megszokás. Mikor végeztünk az átpakolással, éppen betoppant Michael is, kezében egy párnával és egy takaróval.

-         Ha nem haragszotok, én is itt aludnék – kacsintott ránk.

Janet hirtelen felállt, kezében a pizsamájával.

-         Én pedig, ha nem haragszotok, elmegyek zuhanyozni. De ne rosszalkodjatok! – kacsintott ő is.

Megáll az eszem! Hogy Donk miket képzel… Mintha nem tudná, hogy mi mind a tízen, kivétel nélkül olyanok vagyunk, mint a testvérek! Na jó, LaToyát nem annyira szeretem… Mindig, ha valami volt, mindent Michaelre fogott, ezért szegény Mike kapott állandóan… Mindegy.

Szóval, Janet kiment, nekem meg eszembe jutottak a szüleim, és sírva fakadtam. Michael nem értette a dolgot.

-         Mi a baj? – ült mellém az ágyra, és átölelt.

-         Csak… Csak eszembe jutottak a szüleim.

-         Ahh… Értem. Nyugodj meg, jó helyen vagy itt, közöttünk! Mivel tudnálak felvidítani?

Gondolkoztam egy kicsit, majd rögtön rávágtam:

-         Elénekelnéd nekem a Someone in the Dark – ot?

-         Persze! … All alone, wishing on stars, waiting for you, to find me…

És ez így ment tovább, mikor Janet halkan belépett a szobába, és leült a bátyja mellé, hallgatni, hogyan énekel. Amíg el nem aludtunk, addig énekelte nekünk Michael a saját dalait, mert arra kértük, hogy csak a sajátjait énekelje.

Michael.sz.sz.:

Az utolsó dal, amit elénekeltem, a Man in the Mirror volt, mert Donk és Barby már elaludtak. Barby a mellkasomon feküdt, a húgom, Janet meg a vállamra hajtotta a fejét. Szerencsémre mind a hárman feküdtünk, és így könnyebben be tudtam őket takarni, és el tudtam aludni. Először Barbyt takartam be, aztán a húgocskámat. A mellkasomon alvó lány szuszogását hallgatva különös érzések lettek úrrá rajtam.

Gyermekkorunk óta együtt vagyunk… Vajon változhatnak-e az érzéseink egymás iránt? Mondjuk, barátságból hirtelen szerelem lesz? Nem, Michael! Ezt el kell felejtened. Képtelenség. Vagy te talán többet érzel iránta, mint kellene?

Elgondolkoztam az érzéseimen.

Szeretem ezt a lányt. Nagyon, nagyon szeretem ezt a lányt, de hogy szerelemből vajon? Azt nem tudom. De a lényeg, hogy szeretem.

Ezek az érzések igen elgondolkodtatóak számomra. Mielőtt azonban jobban belemerültem volna az érzéseim tanulmányozásába, Barby hirtelen megmozdult, és suttogva mondott néhány szót.

-         Igen… Nem… Szeretlek, Michael! … Ne, Janetet ne… Rendben… - mondta összefüggéstelenül a szavakat, de én csak kettőt jegyeztem meg: Szeretlek, Michael… Mielőtt azonban alaposabban kielemezgettem volna, mire mondta ezt Barby, az álom színes lepkéi álomport szórtak szemeimre, és a fekete, áthatolhatatlan valami magába zárt…

Barbara.sz.sz.:

Reggel elég zavartan keltem. Olyan hülyeséget álmodtam, hogy hozzámentem Michaelhöz, és valami furcsa, ismeretlen helyre költöztünk, ahol minden nap be kellett vallanom Michaelnek, hogy szeretem… És satöbbi, de nem részletezném, mert tök hülyeség volt az egész. Felébredtem, és éreztem, hogy a „párnám” le-fel süllyed. Kinyitottam a szemem, felemeltem a fejem, és láttam, hogy Mike mellkasán fekszem. Emlékszem, hogy énekelt, mielőtt elaludtunk volna. Amint ezen gondolkoztam, egyszer csak dörrent egyet az ég, és összerezzentem. Éreztem, hogy Michael felébredt, és szorosan hozzásimultam.

-         Nocsak, csak nem megijedtél? – karolt át.

-         De, egy kicsit… De most már biztonságban érzem magam – simultam oda hozzá, amennyire csak lehetett.

A következő pillanatban mély álomba merültem.