Barbara.sz.sz.:

Kiértünk a szőlőbe. Fogtuk magunkat, nemes egyszerűséggel besétáltunk és levettünk egy-egy fürt szőlőt. bevettünk mind a hárman egyet-egyet, majd kicsit később fintorogva köptük ki.

- Fúj! Ez ki... - itt egy olyan szót használt, ami a szeretkezett szó ronda megfelelője. - savanyú! Fúj! A francba! - fintorgott Michael.

- De drágám! Mióta beszélsz te ilyen "szépen"?

Úgy látszott, hogy zavarba hoztam.

- Ööhm... Elnézést kérek, egyébként oha nem beszélek így... Bocsi!

Dorinával csak legyintettünk, aztán tovább indultunk. Ekkor éreztem, hogy a hátamnak csapódott valami. Megfordultam, és a következő szőlőszem milliméterekkel kerülte el az arcom.

- Igen? Majd meglátjuk... Vigyázz, kész, csatáraa! - ordítottam, majd átbújtam a következő szőlősorba. Miközben Dorinát kerestem, Michael éppen fejen dobott.

- Te kis szemtelen! Na várj, ezt még visszakapod!

Kicsit később utolértem a szerelmemet, és sorozatban rázúdítottam körülbelül tíz-tizenkettő darab szőlőszemet. Mondanom sem kell, mind eltalálta (egó megvan -_-" xD). A nevetéstől összegörnyedtem, mikor Mike felkapott az ölébe.

-Szeretlek - suttogta, a fülemhez hajolva.

- Én is téged - mondtam neki mosolyogva.

- Dori...? - kezdte kérdését Michael, de ekkor a szájába repült egy szőlőszem.

Hatalmas hahotázásban törtem ki, ahogy megláttam Michael értetlen fejét.

- Engem keresel? - mondta előre lépve Dorina.

Kicsit elszórakozgattunk, aztán hirtelen a telefonom megcsörrent. Megnéztem, ki az: valami ismeretlen szám. Gondoltam egyet és felvettem.

- Halló? - szóltam bele.

- Barbara? - kérdezett vissza egy ismerős, mély férfihang.

- Igen. Ki keres?

- Öhmm, izéé... James vagyok.

- Ne. Az nem lehet. Te... Te számomra halott vagy. Honnan tudod a telefonszámom? Miért hívtál? Mit akarsz tőlem azok után, ahogy elmenekültél tőlünk, mikor én tizenkét éves voltam, te meg húsz? Miért zaklatsz egyáltalán?! Ha?! HA?! - ordibáltam a telefonba hisztérikusan.

- Nyugi van! Csak érdeklődni akarok, hogy mi újság van veletek.

- Ezt ugye nem gondoltad komolyan?!

- De, nagyon is. Anya kiheverte már, hogy elmentem?

- Tudod, te gyáva, gerinctelen, bunkó, alantas féreg... Tudod, apa és anya... Apa és anya... Meg-meghaltak... - mondtam elfúló hangon. - És minden miattad van! Reggel arra keltem, hogy anyáék téged említenek... Anya vissza akart fogadni, de apa ellenezte, és cirkuszoltak.. Aztán balesetet szenvedtek. És tudod, ez mind miattad van, érted?! - folytattam dühösen.

- Ohh.. Sajnálom.

- Késő bánat! Amúgy a történtek után szerinted elhiszem, hogy sajnálod? HÁT NEM!!!

- Értem. Akkor most.. Most inkább megyek. Szia.. Szeretlek.

- Én nem! GYŰLÖLLEK TÉGED!!!

És lecsaptam a telefont. Aztán fokozatosan összeomlott bennem a világ. Michael átölelt az egyik oldalról, Dorina a másikról.

- Ne.. Ne haragudjatok - szólaltam meg úgy, mintha náthás lennék. - Csak tudjátok.. Van egy bátyám, aki egyáltalán nem szeretett, sőt, gyűlölt velünk élni.. Talán éppen ezért hagyott minket itt húsz éves korában. Anyám soha nem heverte ki annak a féregnek a távozását. Talán éppen ezért gyűlölöm annyira.. Mindig csak fájdalmat okoz.. Na, de mindegy, köszönöm, hogy elmondhattam ezt nektek.

Halványan elmosolyodtam. Michael ránézett az órájára.

- Juj! Már öt óra! Nem kellene mennünk? Kezd sötétedni.

- Tudjátok mit? - kérdezte titokzatosan mosolyogva Dorina.

- Igen?

- Menjünk, de ne haza, hanem egy buliba!

Pár másodpercig gondolkoztunk, majd rávágtam:

- Jó,oké! De hova?

- Egyik haverom éppen ma szervez egy bulit. Nincs messze tőlem, ezért gyalogosan olyan két perc alatt leérünk.

Még egy kicsit gondolkoztunk, majd Michaellel egyszerre rávágtuk:

- Jó, benne vagyok!

- Akkor.. Először is: Itt alszotok nálam?

- Igen! Úgy is készülődtünk, ha esetleg itt aludnánk, legyen másik ruhánk - mosolyogtam Dorinára.

- De ugye a pasim nem fog zavarni? Mármint.. Na, értitek.

- Neem, miért zavarna? Nem fog zavarni!

Dorina elmosolyodott. Én is elmosolyodtam, és megölelgettem.

- Na, későre jár, indulnunk kéne.. - szólt közbe Michael.

- Jaaajj, hogy lehetsz ilyen ünneprontó?! - szidtam le szerelmemet.

- Te meg nézd meg az órát, cica!

Na, de a végén még is elindultunk.

Mire Dorinához értünk, addigra már lement a nap.

- Dorina.. - szólítottam meg a fentebb említett nőnemű személyt.

- Igen?

- Biztosan odaérünk két perc alatt? - aggodalmaskodtam.

- Persze! Amúgy.. Tudok egy ruha boltot, ami éjjel - nappal nyitva van.. Ha gondoljátok, benézhetnénk oda, úgy is venni akartam magamnak pár cuccot..

- Oké! Úgy is hoztam magammal pénzt, remélem, elég lesz..

Michael arcán láttam, hogy nem nagyon lelkesedik az ötletért.

- Lányok! Egyezzünk meg valamiben: Mindent, amit szeretnétek, megveszitek, és én - itt magára mutatott - fizetem ki nektek! Mondjuk Barbynak alapból én fi..

- Héé, Mr. Gazdagság - szakítottam félbe Mike monológját. - Ki a jó ég mondta, hogy te fizeted a cuccokat, amiket venni szándéko..

- Én mondtam, mert tudtommal velem élsz, az én barátnőm vagy - szakított félbe engem is Michael. - És Dorina meg a legjobb barátnőd, ezért ő is ide tartozik! Amúgy meg van éppen elég pénzem, viszonyításnak például százötvenezer dollár csak elég egy két dolcsis ruhára..

- Jól van, jól van, Mr. Gazdagság, megengedem, hogy fizesd a cuccainkat - próbáltam nevetés nélkül mondani, de Mike arckifejezése láttán röhögőgörcsöm támadt. Elindultunk a bolt irányába. Dorina éppen meglátott egy csinos kis felsőt..

Barbara.sz.sz.:

A következő nap kótyagosan keltem. Michael mellkasán feküdtem éppen. Óvatosan, ügyelve, hogy fel ne ébresszem, felültem az ágyban, és éppen álltam volna fel, mikor éles fájdalom nyilalt a combjaimba. Felszisszentem és mentem tovább. Aztán próbálgattam, hogy szorosan össze tudom-e zárni a lábaim, hát nem igazán sikerült, esetleg óriási fájdalmak árán. Úgy döntöttem, inkább abbahagyom a próbálkozást, nehogy Mike felébredjen. Mivel eszembe jutott Dorina, gyorsan felléptem MSN-re, és ráírtam, mert be akartam számolni mindenről. Félreértés ne essék, nem fogom teljes részletességgel leírni, hogy az aktuális időben Michael éppen mit csinált velem, de azért azt csak elmondom neki, hogy milyen érzés volt… Ja és… Igen. Mielőtt megkérdeznéd, már válaszolok is: Igen, ő tudja, hogy Michaellel élek, és hogy ő a szerelmem is. Ő is nagyon szereti Michaelt, bár nem szerelemből mint én, ő egy rajongója. Helyesbítek: Egy nagyon nagy rajongója. Már beszélt Mikeal MSN-en, és azt mondom, hogy rajongó létére elég nyugodt. Mások már MSN-en keresztül ezerszer hisztiztek volna, hogy akarnak Michaellel találkozni, de Dorina egyetlen egyszer kérdezte meg, hogy nem találkozhatnánk-e vele. Igen, találkozhatnánk. Huszonéves létemre nem voltam még nála. Támadt egy remek ötletem. Le is írtam Dorinának…

„ ~_~ Barby ~_~ (L) Michael (L) üzenete:

Figyelj… Ma hány körül érnél rá? :D

~_~ Dorina Jackson ~_~ üzenete:

Mert? Már mit tervezel megint? ;) xD

~_~ Barby ~_~ (L) Michael (L) üzenete:

Hát hogy nem-e mehetnénk el Michaellel hozzád :D Na, mit szólsz? Jó ötlet? ;)

~_~ Dorina Jackson ~_~ üzenete:

Ez komoly?(L) Én nagyon szívesen várlak titeket… *___* Úristen… Ezt kajak komolyan gondolood?*__*

~_~ Barby ~_~ (L) Michael (L) üzenete:

Persze^^Akkor mikorra menjünk? :D J

~_~ Dorina Jackson ~_~ üzenete:

Hát… Most van negyed tizenegy…

Akkor… Hát… Olyan egy óra múlva? *___*

~_~ Barby ~_~ (L) Michael (L) üzenete:

Rendben :D De nem baj, ha pár percet késünk? ://

~_~ Dorina Jackson ~_~ üzenete:

Miért lenne baj? :P Dehogy baj! Várlak, nyugi!:P

Na elmegyek bevásárolni meg ilyenek… Na szia,puszi,és siessetek! Szeretlek titeket <3”

És le is lépett. Úgy gondoltam, itt az ideje egy kis ébresztőnek, ezért kikapcsoltam a laptopom, letettem odalra, és – kihasználva az alkalmat, hogy alszik – ráugrottam Michael hátára.

-         Áááááááá!! – kiáltott fel meglepetten Michael, és értetlenül felnézett.

Én a nevetéstől a hasamat fogva legördültem a hátáról, és pont mellé huppantam le az ágyra.

-         Mi-mi van? – kérdezte zavartan.

-         Aaz… A… Ki… Kiáltás! – mondtam, a röhögéstől majd’ megszakadva.

Michael felült az ágyon, és sértődötten nézte, ahogy fokozatosan abbahagyom a nevetést.

-         Tudod mi jár annak, aki felébreszt? – mondta sértődött hangnemben, de szemében még is láttam a pajkosságot.

-         Büntetéés!!! – rikkantotta el magát Mike, és jött felém, hogy megcsikizzen.

-         Nee…Michael…! – szóltam rá két nevetési roham között.

-         Dede… - vigyorgott rám.

A következő két percben már fulladoztam a nevetéstől.

-         Mondani…Akarok…Valamit!

-         Igen? Hallgatlak – hagyta abba a csiklandozást, és mellém ült a kedvesem.

-         Szóval. Mára van munkád?

-         Nincs… Miért is? – nézett rám sandán Michael.

-         Mert mára megbeszéltem Dorinával, hogy elmegyünk hozzá… Ne nézz így rám, nincs olyan messze! És különben is, aludtál – mentegetőztem.

-         Jó, rendben van – mosolygott rám.

Ránéztem az órámra. Ötven volt. Jó, akkor tíz óra ötven perc…

-         ÚRISTEN! Már háromnegyed tizenegy múlt öt perccel, és nekünk negyed tizenkettőre oda kell érnünk! Ez azt jelenti, hogy… JÉZUSOM! Huszonöt percünk van!!! Go, go, menjél készülődni, Michael – aggodalmaskodtam.

Michael körülbelül öt perc alatt elkészült, viszont én még tíz perc alatt sem tudtam elkészülni.

-         Drágám, gyere már!! Így is gyönyörű vagy, mit akarsz még? – kérdezett engem Michael, mikor észrevette, hogy keresem a kedvenc fülbevalóm.

Pár perc múlva izgatottan kiléptem a „házunk” ajtaján.

Dorina.sz.sz.:

Izgatottan, fel-alá járkálva vártam a barátnőmet és a kedvenc énekesemet. Előzőleg mindent előkészítettem, hogy ha megjönnek, megkínáljam őket valamivel. Pár percig vártam, aztán lassan elmúlt negyed tizenkettő öt perccel… Utána tízzel… Már majdnem csalódottan pakoltam össze, mikor kocsi zúgást hallottam. Izgatottan kinéztem az ablakon; hát egy fekete limuzin állt a házam előtt. Ugrálva szaladtam ajtót nyitni.

-         Sziaa! – ölelt át Barbara, egy pillanatra elengedve a barátja kezét.

-         Ööhmm… Szia, én Michael vagyok – mosolygott Mike. Látszott, hogy zavarban van, ezért próbáltam a legtermészetesebben viselkedni.

-         Szia. Én Dorina vagyok – mosolyogtam én is rá, és nyújtottam felé a kezem. Ő megfogta, és már nem volt annyira zavarban. Pár másodperc múlva elengedtük egymást, és bevezettem őket a házba.

-         Ez itt a nappali – mutattam körbe az említett helyiségen. – Ja, és ott a kedvenc poszterem!

Oda mentünk az említett poszterhez. Az Michaelt ábrázolta, amint a jól ismert, Come Togetherös, citromsárga ingjében feszít. Vagyis inkább a falnál áll, és valami oszlopon könyököl. Ha valakinek nem lenne valami világos, akkor már most elmondom, mi van: én huszonkettő vagyok, Michael huszonkilenc, Barby is huszonkét éves.

-         De jóó! Ez nekem is meg van, igaz, drágám? – kérdezte Barby Mikeot.

-         Ja, de főleg élőben!

TTovább mentünk.

-         Ez itt a konyha.

Körülnéztünk, aztán tovább mentünk az étkezőbe, a spájzba, a fürdőszobába, aztán a hálószobába. Elnézelődtünk itt is, aztán mentünk le enni.

-         Juj! Dorina, ne haragudj, kint hagytam valamit. Egy pillanat.

Barbara.sz.sz.:

Majdnem elfelejtettem az ajándékot! De hülye vagyok…

Gyorsan kiguberáltam a kocsiból, és visszarohantam a házba.

-         Egyébként bocsi, hogy késtünk, csak nem tudtuk, mit adjunk neked… Végül is emellett döntöttünk. Remélem, tetszik! Nyisd csak ki – mosolyogtam Dorinára, és leültem Michael ölébe.

-         Oooh! Mindig is ilyenre vágytam – mosolyodott el, majd a következő pillanatban komorrá vált barátnőm arca. – Barby… Tudod, számoltam, és… Ebben a hónapban „csak” huszonkilencszer találtuk ki egymás gondolatait, gondolatmenetét… Honnan tudtad, hogy én mindig is egy eredeti autogrammos Bad lemezt akartam???

Egy pillanatra nagyon ledöbbentem.

-         Nem tudtam, csak… Egyszerűen éreztem – mondtam döbbenten.

-         Woow… Ez tök duuurvaa… - szólalt meg Michael is.

Vagy egy percig némán ültünk, aztán Dorina megtörte a csendet.

-         Van egy ötletem! Mi lenne, ha kimennénk a szőlőmbe? Tök jó móka lenne – kérdezte barátnőm vigyorogva.

-         De ilyen ruhában?

-         Nyugi, nyár van! Nincs sár… Ha pedig az a ragadós valami beleragadna a gatyátokba – bár Barby farmerébe kötve hiszem -, akkor valahogy megpróbáljuk majd kiszedni…

-         Rendben van, menjünk.

 Michael.sz.sz.:

Bementem a fürdőszobába, és ledobtam magamról a ruhát. Megengedtem a csapot, és beálltam a kellemes meleg vízzuhatag alá. Fogtam a fürdőrózsát, rányomtam a kedvenc tusfürdőmből egy keveset, felhabosítottam és dörgölni kezdtem vele a testem.

-         „Liberian girl, you came and you change my world…” – énekelgettem magamban.

Rövidesen kiszálltam a zuhany alól, abba hagytam az éneklést és direkt törülközőben bementem a szobámba. Számítottam ilyesmire, de akkor is durva volt, amit láttam.

A barátnőm egy szál fehér bugyiban és a hozzá tartozó fehér melltartóban állt előttem.

Barbara.sz.sz.:

Hirtelen azt vettem észre, hogy valaki hátulról megfogja a derekam, és maga felé fordít. Természetesen Michael volt az. Egy percig sem haboztam, a nyakába ugrottam, csókolni kezdtem és magamhoz húztam. Mikor már bevadultunk, Michael ledöntött az ágyra, és nemes egyszerűséggel a melltartóm kapcsolójával kezdett el babrálni. Nem is érdekelte, hogy időközben leesett testéről a törölköző… Éppen csak a teste alsó részét takarta el a csíkos mintával díszített anyag. Hirtelen az ajtó zárának kattanására lettünk figyelmesek.

-         Janet! Mit keresel te itt?! – méltatlankodott Michael, miközben magára húzta a törölközőt.

-         Öööhm… Bocsi skacok, akkor majd talán később visszajövök… - fogta meg a kilincset Donk, de Mikey megállította.

-         Janet, ha már itt vagy, mondd, mit akarsz!

-         Csak filmekért jöttem át…

Michael vágott egy grimaszt, aztán odalépett az egyik szekrényhez, és kivett belőle egy dobozt, amin ez a felirat állt: Janet kedvenc filmjei.

-         Tessék. Ha valami kell, gyere át érte holnap, mert most nem érünk rá. Okés? – adta a húga kezébe a doboz filmet Michael.

-         Rendben. Nos hát akkor sziasztok, jó szórakozást!

És végre kilépett az ajtón.

-         Na már csak ez hiányzott nekem, hogy a húgom rám nyisson… Ügyes vagy, Mike, miért nem zártad be az ajtót? A te jóvoltodból már a saját húgod is tud a nemi életedről – sopánkodott Michael, és becsukta a szekrény ajtaját. Aztán bezárta kulcsra az ajtót, és mintha mi sem történt volna, újra végig csináltuk azt, amit az előbb, csak már mindkettőnk csupaszon volt. Egy kis „kötelező” után azt csináltunk, amit akartunk. Mint már mondtam, még szűz voltam, így az első Michaellel történt. Mielőtt megkérdeznéd: Igen, használtunk óvszert.

Michael.sz.sz.:

Egymás mellett feküdtünk, kimerülve. Barbara a vállamra hajtotta fejét és szorosan hozzám bújt. Soha nem éreztem még magam ilyen elégedettnek. Mondjuk szerintem ez a történések utóhatása lehet… Mindegy. Mikor éppen készültem elaludni, éreztem, hogy Barby mozgolódni kezdett mellettem. Pontosabban egyszer hevesen rugdalózott, aztán összerázkódott… Ez így ismétlődött, és én már az idegösszeroppanás szélén álltam…

Barbara.sz.sz.:

Hirtelen felébredtem. Rémesen rosszat álmodtam. Kinyitottam a szemem, és Michael aggódó arcával találtam szemben magam. Aztán elkezdtem sírni, nem tudom, miért.

-         Na, mi a baj, kicsim? – kérdezte Michael, és magához szorított. Én csak tovább sírtam a vállába.

-         Azt álmodtam, hogy meghaltál – sírtam Michael vállán még mindig.

Egy darabig csak simogatott, aztán megszólalt.

-         De miért sírsz akkor? Ha álmodban azt, akit szeretsz, halottnak látod, és az illető még él, az akkor hosszú életet jelent annak, akit halottnak láttál – magyarázta lágy, kellemes hangján a kedvesem.

-         Ja, jól van, én ezt nem tudtam… De ha így van, akkor örülök, hogy örökké szerethetlek – vallottam be, majd mosolyogva hozzá bújtam szorosan.

-         Rendben van. Akkor… Aludj jól, szép álmokat, kedvesem! – mondta Michael, és mosolyogva megpuszilta a számat.

-         Nagyon szeretlek – mondtam, és ásítottam egyet.

-         Én is téged, nagyon.

Michael.sz.sz.:

Sikítást hallottam a párducok felől, így lélekszakadva rohantam oda. Mikor Janet mellé értem, láttam, hogy olyan képpel néz a ketrec felé, mint aki végig nézett egy brutális, véres-láncfűrészes gyilkosságot. Félelmemet leküzdve lassan odafordítottam a fejem, és…

-         ÚRISTEN!!! – ordítottam fel, őszinte fájdalommal a hangomban. – BARBY, AZONNAL KIJÖSSZ ONNAN! – folytattam, még mindig ugyan abban a hangnemben.

Hogy mit láttam, ami ennyire felidegesített? Azt, hogy a barátnőm két vadállatot dögönyöz, akik ráadásul idomítatlanok voltak… ÚRISTEN, tényleg! Ezek NINCSENEK BEIDOMÍTVA!!!

-         EZEK NINCSENEK BEIDOMÍTVA! – kiabáltam tovább. Janet hisztérikusan felsikoltott mellettem. Idegbetegen járkáltam fel-alá, téptem a hajam, mikor…

Barbara.sz.sz.:

Miközben Janettel és Michaellel mit sem törődve, nyugodtan tovább simogattam a két párducot, morgást hallottam a hátam mögött. Éreztem, hogy Joy és Window feláll, én meg hátranéztem. Mögöttem két, támadásra kész oroszlán állt.

-         Úristen!! – sikoltotta Janet. Michael elfordult, és így csak remegő vállát láttam. Ezek szerint sír… Úgy éreztem, hogy erről is én tehetek.

-         Szeretlek, Michael, kérlek, bocsáss meg! – ordítottam, hirtelen megfontolásból.

Tudtam, hogy jól ismer, és tudja, hogy szeretem, de egyszerűen úgy éreztem, nem bírom ki, hogy ne ordítsam oda neki.

Az oroszlánok ugrásra készek voltak, így már el is kezdtek felém futni.

Ekkor nem várt fordulat jött: Joy és Windows elém álltak, és heves morgások közepette az oroszlánokat figyelték. Mikor azok ideértek, a két párduc megvédett.

A harc megkezdődött. A két állatfaj leteperte egymást a földre, meg ilyenek, de a végén még is a két fekete párduc győzött. Oda is jöttek hozzám, és mintha mi sem történt volna, újra lefeküdtek mellém a földre.

-         Köszönöm, Joy – simítottam végig az említett párducon. – És persze neked is, Window – tettem hozzá, és őt is megsimogattam. Közben a két oroszlán sértetten félrevonult, és a sebeiket nyalogatták.

Már éppen álltam fel, hogy kimenjek, de ekkor fura dolog történt: Joy és Window beálltak elém, és morogva a tudtomra adták, hogy nem szándékoznak kiengedni.

-         Na ne már, engedjetek ki! Légyszi, Window… Joy! Kérlek – kérleltem őket, de nem tágítottak. – Vissza jövök, ígérem – tettem hozzá, mire kiengedtek.

Kisétáltam, és Michael felém fordult. Futva megindultam, és a nyakába ugrottam.

-         Úgy féltettelek… Szeretlek – mondta, majd gyengéden, de még is vágyakozva megcsókolt. Mikor ajkaink szétváltak, arcom az övéhez támasztotta, és gyengéden megfogta.

-         Szeretlek, érted? Nagyon. Az életemnél is jobban. Ezért nem akarom, hogy újra bemenj oda. Nem azért, mert nekem így esik jól, hanem azért, mert féltelek. Érted már? – suttogta, úgy, hogy csak én halljam.

Janet ásított egyet, és tapintatosan elfordult.

-         Értem, de tudod, hogy a párduc az életem… De van valaki, akit az életemnél is jobban szeretek – mosolyodtam el.

-         Én?

-         Te.

Lágyan megcsókoltuk egymást, majd Janettel együtt mentünk a park felé. Út közben megettük az ebédet, igaz, már olyan két óra körül lehetett.

-         Te még szűz vagy? – kérdezte tőlem Michael.

Elnevettem magam.

-         Igen. És te? – mosolyogtam rá.

-         Öhm… Én is.

Janet erre értetlen fejet vágott.

-         Akkor mi volt azzal a csajjal, akit veled hoztak szóba, hogy még fiatalabb korodban lefeküdtél vele? Hogy is hívják… Tatum O’Neallel?

-         Vele nem volt semmi – mondta Michael, tipikus „nemérdekelésnemakarokerrőlbeszélni” hangon.

Pár perc eltelt, mire megtörtem a csendet.

-         De én félek ettől.

-         Miért?

-         Mert véletlenül teherbe is eshetek. Nem szedtem fogamzásgátlót…

-         Erre való a gu… - kezdte Michael, de Donk félbeszakította.

-         Attól nem lesz bajod, csak ha nem használtok valamit.

-         Jaajj, Janet! Én is éppen ezt mondtam, fontos volt félbeszakítani?! – méltatlankodott Mike.

Janet – a bátyjának szánt – grimaszán elnevettem magam. A bátyóka hálából megfogta, és beledobta a medencébe a húgát. A Jackson család hetedik gyermeke – csak hogy érthető legyek, Michaelre gondoltam – is nevetett a család utolsó, kilencedik gyermekén – Janet -. Bosszúból, mikor megfordult, magamhoz húztam, megfogtam a kezét, és beleugrottam a medencébe. Mikor felértem a víz alól, elnevettem magam. De mikor találkozott a tekintetem a Michaelével, rögtön abba hagytam a nevetést.

-         Még vagy három évig folytassátok – szólalt meg mellettünk Janet.

-         Most mi bajod? – szólalt meg Michael, miután abba hagytuk a csókolózást.

-         Semmi…

Michael.sz.sz.:

Kezdett hideg lenni. Mikor kikászálódtunk a vízből, mind a hárman fáztunk, pedig én nem vagyok fázós típus. Beszaladtunk a házba, majd Barby elővette a fehérneműit és a pizsamáját. Úgy döntöttünk, ma éjjel velem alszik a barátnőm. Bár még csak nyolc óra körül lehetett, mi még is úgy döntöttünk, félrevonulunk.

-         Jó éjt! – köszöntünk el a többiektől. Mielőtt megkérdeznéd: Igen, tudják, hogy együtt vagyunk.

-         Nektek is!

-         Meglesz – kacsintott Mike a többiekre.

Kimentünk a szobából, és átmentünk az enyémbe.

-         Michael, én elmegyek zuhanyozni.

-         Rendben, utánad én is megyek – mondtam. Magamhoz húztam a derekánál fogva, és megcsókoltam a barátnőm. Később elment zuhanyozni.

Barbara.sz.sz.:

Elmentem zuhanyozni. Ledobtam magamról a vizes cuccokat, és beálltam a jóleső melegvíz alá. Elővettem a rózsás illatú habfürdőm, rányomtam egy keveset a fürdőrózsára, és elkezdtem dörzsölni vele amúgy is ázott testemet. Lemostam magamról a habot, majd megmostam a hajam, és éppen csukott szemmel élveztem a melegvizet. Mikor kinyitottam a szemem, felkaptam a törölközőm, és csak így, egy szál törölközőben kimentem a fürdőszobából. Mikor a szerelmem meglátott, utánam jött, és maga felé fordított. Láttam a szemében azt a megsemmisítő, égető tüzes vágyat. Ugyan akkor uralkodnia is kellett magán.

-         Gyönyörű vagy – nézett rám.

A következő pillanatban azon kaptam magam, hogy ledöntött az asztalra, és a nyakamat kezdte el csókolgatni. Még mielőtt túlságosan beindultam volna, rászóltam.

-         Michael, még ne! Először menj el zuhanyozni, kérlek. Miután ellazultál, lehet szó valamiről – kacsintottam rá.

-         Rendben. Bocsika, már megyek is.

Nehezen, de elengedett, így elmentem és felöltöztem, Michael meg zuhanyozni ment. 

 Michael.sz.sz.:

Barbara elmesélte, mit mondott neki erről a barátnője. Megrázó volt hallgatni ezt az egészet, mert Barby mindent, amit tudott, elmondott nekem, és ez nem volt éppen kellemes… Úgy éreztem, szörnyűbb bátyám van, mint bárki másnak. Nem tudtam, hogyan vigasztaljam meg Barbyt, teljesen tanácstalan voltam, ezért magamhoz szorítottam, hadd sírja ki magát, és simogatni kezdtem a hátát. Pár perc telt el még így, aztán a legjobb barátnőm higgadtan kezdett el beszélni hozzám.

-         Te szeretsz engem – ez kijelentés volt, nem kérdés.

-         Hát persze, hiszen olyanok vagyunk, mint a testvérek – mosolyogtam rá.

-         Nem, én úgy értettem, hogy… Szerelemből.

Az arcomra fagyott a mosoly.

-         Ezt… Ezt honnan veszed? – kérdeztem zavarodottan.

-         Hallottam, mikor Titoval beszélgettetek – adta meg a magyarázatot, amit én is tudtam.

-         És? Nem mondtam semmi olyat neki… - kezdtem, de félbeszakított.

-         Tévedsz, Michael. Igen is mondtál neki olyat… Tito valami olyasmit mondott, hogy jó csaj vagyok, te meg azt mondtad, hogy tudod, aztán meg megfenyegetted, hogy ha hozzám ér egy ujjal is, kinyírod. Azóta elég durván bánsz vele. Ne nézz már hülyének, kérlek – oktatott ki.

Hát ez nem igaz… Ennyire kiismerhető lennék?!

-         Rendben… Bevallom, hogy szeretlek – vallottam be. Kezdtem zavarba jönni, és éreztem, hogy elpirultam.

-         Tudod mit? – emelte fel a fejemet. Egyik pillanatban láttam, hogy mosolyog, a másikban már az ajkait éreztem a számon.

-         Szerinted mit jelent ez? – mosolygott tovább, miután ajkaink szétváltak. Tudtam, mit jelent ez, de gondoltam, szórakozok kicsit vele.

-         Próbálsz megvigasztalni?

-         Nem!

-         Hülyének tartasz, és ezzel próbálod elfedni?

-         Nem!

-         Szórakozol velem?

-         Nemm…!!

-         Viszonzatlan szerelem?

-         Michael, NE SZÓRAKOZZ MÁR!!! – dühöngött Barby.

-         Jól van, na – nevettem el magam. – Szeretsz? – vigyorogtam rá csábosan.

A vigyor volt-e vagy sem, minden esetre megtette a hatását: A lány a nyakamba ugrott, és minden szó nélkül újra megcsókolt, határozottabban, hevesebben, mint azelőtt. Mikor elengedett, nem győztem a levegőt kapkodni, úgy elszorította a nyakam.

-         És most mi lesz? Eltitkoljuk a többiek előtt? – kérdeztem aggodalmas arckifejezéssel.

-         Egyelőre még igen. Ráérünk elmondani nekik, nem?

-         De, teljesen igazad van. De azért Janetnek elmondhatjuk szerintem…

-         Persze! Hiszen ő közénk tartozik – mosolygott rám édes kis mosolyával a szeretett lány.

Mivel még csak dél lehetett, ezért kézen fogva visszabattyogtunk a házhoz. Közvetlenül a ház előtt elengedtük egymást, majd a szemben jövő szakácsnővel közöltük, hogy csomagoljon ebédre valamit nekem, Barbynak és Janetnek. Elindultunk Donkért, mikor láttuk, hogy velünk szemben jön.

Janet.sz.sz.:

Végre már megtaláltam őket! Már vagy negyed órája kerestem, de mintha a föld nyelte volna el őket.

-         Szia, hugi – támadott hátba Michael.

Úgy megijedtem, hogy felsikoltottam, de Mike lenyugtatott.

-         Nyugodj már meg, Janet! Nem emberrabló vagyok, hanem a bátyád, Michael…

Kifújtam a levegőt, de az rögtön megakadt bennem félúton. Hogy mit láttam? Ááá, semmi különöseet… Csak a bátyám és a legjobb barátnőm szerelmesen nztek egymásra, szinte tapintani lehetett a belőlük áradó érzelmeket.

Közben kiértünk a házból, és a két említett személy kézen fogva ment tovább.

-         Ti… Ti jártok? – kérdeztem, őszinte érdeklődéssel. – Eddig miért nem szóltatok?

-         Éppen ezt akarjuk neked elmagyarázni – intett le Mike, mielőtt még több kérdést tettem volna fel.

-         Szóval, az úgy volt – folytatta -, hogy miután Barby után szaladtam, éppen láttam, amint eltűnik abban az odúban, ahová be szoktunk ülni beszélgetni. Bemásztam, átöleltem, és elmondta, hogy a Jackson 5 koncertjén lévő lány, aki lefeküdt Titoval, és akit később cserben hagyott a testvérünk –  itt felfelé nézett, mintha utálná ezt mondani a bátyjára -, az Barby Titoval egykorú legjobb barátnője.

Itt még a lélegzetem is elakadt. Szegény lány… Jól elbánt vele Tito! Szemét egy bátyám van, az már biztos!

-         Aztán megnyugtattam, és vajon mit mondott nekem?

-         Azt, hogy „Te szeretsz engem” – mosolyodott el Barbara.

-         Igen. Aztán bevallottam neki, és megkérdeztem, ő hogy érez irántam… Erre megcsókolt – mosolygott tiszta szívből Michael is.

Közben észre sem vettük, de az állatok ketreceihez értünk.

Barbara.sz.sz.:

Sétálgattunk, boldog voltam Michaellel, és örültem annak, hogy Janet megérti a vele való kapcsolatomat. Közben észre sem vettük, de az állatokhoz értünk. Tekintetemmel rögtön keresni kezdtem a nagymacskaféléket, hiszen imádtam őket. Megláttam a fekete párducokat, és mivel nem tudtam ellenállni a kísértésnek, elindultam feléjük. Odaértem, és rögtön meg is pillantottam Windowot. Nem érdeklődött irántam, ellenben Joy… Oda jött a kerítés széléhez, és érdeklődve megszaglászta a kezem. Csodálom, hogy hogyan nem ijedtem meg tőle, hiszen én még egy rusnya, kicsi és félelmet sem keltő kaszáspóktól is megijedek, nem hogy egy hatalmas vadállattól… Benyúltam a kerítésen, és megsimogattam Joyt. Erre már Window is oda jött, hát őt is megsimogattam. Addig-addig simogattam a két párducot, hogy gondoltam egyet, és bementem hozzájuk. Ha valaki ezt látta, sírva kürtölte volna a halálhírem. De ennek éppen az ellenkezője történt: Joy és Window oda jöttek hozzém, és mint két cica, elkezdtek hozzám dörgölőzni. Felnevettem, és leültem a fűbe dögönyözni őket.

Janet.sz.sz.:

Éppen a nyusziktól jöttem el, mikor észrevettem, hogy Barby sehol sincs. Megijedtem, mert ha nem találom meg a szerelmét, a bátyám élve eltemet engem… Körülnéztem mindenütt, éppen a párducoknál jártam, mikor megláttam, ráadásul ott bent, azokkal a vadállatokkal! Ijedtemben olyan hangosat sikítottam, hogy még szerintem a házhoz is el lehetett hallani…

-         Barbara, azonnal kijössz onnan!!! – toporzékoltam hisztérikusan.

Azt hittem, készülhetek a temetésemre, mert abban a pillanatban fordult be futva a sarkon Michael…

 Michael.sz.sz.:

Reggel éppen akkor keltünk, mikor megérkeztek a bátyáim és az öcsém, vagyis Jackie, Tito, Jermaine, Marlon és az örök sereghajtó, a kisöcsénk, Randy. Magamban mondom: Úristen! De sokáig aludtunk!

Átvedlettem pizsamáról itthoniba, és mialatt Barby zuhanyzott, az alatt én beengedtem a testvéreimet. Vártuk, hogy Barby kijöjjön, de végül én meguntam a várakozást, és egymagamban elmentem az egyik játékterembe a lakásban. Éppen benyitottam, mikor a fürdőszoba felől visítást hallottam. Gyorsan felrohantam, és a fürdőajtó előtt észrevettem Titot.

-         Te meg mit keresel a fürdőszoba előtt? És mi volt ez a visítás? – vontam szúrós szemmel kérdőre a bátyám.

-         Mike,ööö… Gyere be ide, majd ott elmondom – mondta Tito, és rámutatott egy szobára. Látszott, hogy zavarban van… Hé! Lehet, hogy rányitott Barbyra!

Bementünk. Én lefeküdtem az egyik ágyra, Tito meg leült a másikra.

-         Hallgatlak, Tito.

Barbara.sz.sz.:

Ez nem lehet igaz… Rám nyitott Tito, miközben fürödtem! Mindegy, ez sok emberrel megtörténik. De akkor is, ez olyan bizarr!

Éppen közeledtem a szobánk felé, mikor Michael hangja ütötte meg a fülem a szomszédos szobából. Fülem az ajtóra tapasztottam, és hallgatni kezdtem, hogy mit beszél.

-         Hallgatlak, Tito.

Szóval Titoval volt bent! Tovább hallgatóztam.

-         Az úgy volt, hogy nem tudtam, hogy Barby bent van a fürdőszobában, és kezet akartam mosni, és, és… Rányitottam – mondta Tito. Hallottam, hogy az utolsó szavaknál kezével eltakarta az arcát.

-         Ááá, értem. Amúgy tetszik neked? – kérdezte Michael. Pont ettől a kérdéstől féltem a legjobban!

-         Hát… Mi tagadás, jó csaj.

Jézusom! Jobb lenne, ha inkább nem hallottam volna.

-         Én is tudom ezt. De hogyha akár egy ujjal is hozzá mersz érni, kinyírlak! – fenyegetőzött Michael.

-         Miért bántanám?

-         Hallottam, mit tettél a Jackson 5 turnéjának egyik helyszínén egy szűz lánnyal… Undorító vagy.

-         Na én erre nem emlékszem.

Egy pici, de fagyos csönd állt be hirtelen, majd Mike megszólalt.

-         Még mindig nem emlékszel? – kérdezte gúnyosan Michael.

-         Nem.

-         Jó… Akkor elmondom. Az úgy volt, hogy voltunk egy turnéállomáson. Nem tudom, mi volt, csak annyira emlékszem, hogy odajött egy koncert után hozzám egy lány, és beszélgetni kezdtünk. Mikor már jobban megbízott bennem, elárulta, hogy azt mondtad neki, hogy feküdjön le veled, és tanácsot kért, mit tegyen, mert még szűz. Határozottan mondtam neki, hogy ne menjen el veled, mert te otthagyod. Szegény lány másnap sírva keresett fel, és elmondta, hogy megtette, és ezután minden úgy volt, ahogy megmondtam: Felkeresett téged, és te azt mondtad, hagyjon neked békén. Na, emlékszel már? – magyarázta Michael.

Michael.sz.sz.:

Undorító, amit annak idején Tito csinált. Éppen kérdeztem, hogy emlékszik-e már, mikor olyan hangot hallottunk, mintha valaki fejjel nekiment volna az ajtónak. Óvatosan kinyitottuk az ajtót, és megláttuk az ajtó mellett síró Barbyt. Teljesen le voltam sokkolva, mert akkor valószínűleg mindent hallott. Tito leguggolt hozzá, és fogta volna meg a lány vállát, mikor az ordítva felpattant.

-         Ne merészelj hozzám érni, te gazember, te! Michael, te meg miért nem vagy őszinte velem?! Azt hittem, szeretsz! Köszönöm szépen, Tito és Michael Jackson, látszik, hogy testvérek vagytok,… - itt egy olyan szót használt, ami megegyezik a szemétládával, csak egy agyagedény nevéből jött, és többes számban mondta.

Elfutott a méreg. Azok után, ahány évet együtt töltöttünk, és tudja, hogy milyenek vagyunk, hogy mondhat ilyet rólunk?!

-         Na álljon csak meg a menet! Hogy beszélsz velem, te lány?! Azok után, amiken keresztül mentünk – méltatlankodtam.

-         Nem érdekel, Jackson! Tudod, kinek magyarázz, te hazug! Gyűlöllek titeket, értitek?! GYŰLÖLLEK – az utolsó szót az arcomba ordította, és még mielőtt megfogtam volna, kiviharzott a lakásból. Már indultam volna utána, de valaki a vállamra tette a kezét. Janet volt az.

-         Hagyd… Magányra van szüksége – mondta szomorúan. Megfogtam a kezét, megfordultam, és megfogtam a másikat is.

-         Figyelj, hugi! Lehet, hogy igazad van, de én tartozom neki egy bocsánatkéréssel. És ezt nem hagyom annyiban. Bocsi, Donky!

Azzal megfordultam, és elfutottam arra, amerre Barby is ment.

Barbara.sz.sz.:

Csak futottam, ahogy bírtam. El akartam tűnni a világ elől, örökre, de főleg Michael elől. Zaklatottan futottam tovább, mikor megpillantottam egy fát, melynek odúja direkt azért van csinálva, hog oda az ember beülhessen. Ez az odú két személyes, de nem szándékoztam senkit sem beengedni. Beültem, és próbáltam nem hangosan sírni. Egy pillanat múlva valaki átölelt. Fel sem kellett néznem, már tudtam, hogy Michael volt az. Egyszerűen éreztem, mert ismertem az ölelését. Felnéztem, és tényleg ő volt az.

-         Mi a baj? – kérdezte vigasztalóan.

-         Tito tényleg megtette? – kérdeztem vissza.

-         Igen. De ez miért olyan izé? Miért akadtál ki rajta?

Gondolkoztam, hogy elmondjam-e neki. De ez egy szörnyű titok… De Michael látta őt, látta, hogy sírt, miután megtette! Végül is megbíztam Mikeban, ezért elmondtam neki a szörnyű igazságot.

-         A legjobb barátnőm volt az – mondtam tömören.

-         Úristen. Akkor ezek szerint Tito…

-         Igen. Tito a legjobb barátnőmet fektette le. Az volt szegény lány balszerencséje, hogy egykorú a bátyáddal, és hogy megismerte…

Barbara.sz.sz.:

Ahogy odaértünk, ismerős látvány fogadott. Megörültem, mert imádtam Neverlanden lenni. Michael szólt az alkalmazottaknak, hogy vigyék fel a cuccaimat egy külön szobába, és mi hárman elmentünk sétálni. Éppen a medencéhez értünk, de nem vettem észre… Ennek meg is lett a következménye.

Michael felkapott, a medence szélére sétált velem, és beledobott a vízbe. Éppen röhögött rajtam, mikor Janet bosszúból hátulról belökte mellém a vízbe. Viszont a húga nem számított valamire: Michael közben a medence széléhez ért, felugrott, megragadta a húga derekát, és belehúzta őt is a vízbe. Hárman egymás ellen csatáztunk, pocsoltuk egymást meg vigyorogtunk. Este, mikor kijöttünk, azt hittük, jégoszloppá válunk… Pedig nyár volt. Gyorsan beszaladtunk, átöltöztünk és vacsoráztunk. Vacsora után mindenki ment a saját szobájába, de én rövid időn belül átköltözködtem Janethez. Gyermekkorunkban is mindig ezt csináltuk… Megszokás. Mikor végeztünk az átpakolással, éppen betoppant Michael is, kezében egy párnával és egy takaróval.

-         Ha nem haragszotok, én is itt aludnék – kacsintott ránk.

Janet hirtelen felállt, kezében a pizsamájával.

-         Én pedig, ha nem haragszotok, elmegyek zuhanyozni. De ne rosszalkodjatok! – kacsintott ő is.

Megáll az eszem! Hogy Donk miket képzel… Mintha nem tudná, hogy mi mind a tízen, kivétel nélkül olyanok vagyunk, mint a testvérek! Na jó, LaToyát nem annyira szeretem… Mindig, ha valami volt, mindent Michaelre fogott, ezért szegény Mike kapott állandóan… Mindegy.

Szóval, Janet kiment, nekem meg eszembe jutottak a szüleim, és sírva fakadtam. Michael nem értette a dolgot.

-         Mi a baj? – ült mellém az ágyra, és átölelt.

-         Csak… Csak eszembe jutottak a szüleim.

-         Ahh… Értem. Nyugodj meg, jó helyen vagy itt, közöttünk! Mivel tudnálak felvidítani?

Gondolkoztam egy kicsit, majd rögtön rávágtam:

-         Elénekelnéd nekem a Someone in the Dark – ot?

-         Persze! … All alone, wishing on stars, waiting for you, to find me…

És ez így ment tovább, mikor Janet halkan belépett a szobába, és leült a bátyja mellé, hallgatni, hogyan énekel. Amíg el nem aludtunk, addig énekelte nekünk Michael a saját dalait, mert arra kértük, hogy csak a sajátjait énekelje.

Michael.sz.sz.:

Az utolsó dal, amit elénekeltem, a Man in the Mirror volt, mert Donk és Barby már elaludtak. Barby a mellkasomon feküdt, a húgom, Janet meg a vállamra hajtotta a fejét. Szerencsémre mind a hárman feküdtünk, és így könnyebben be tudtam őket takarni, és el tudtam aludni. Először Barbyt takartam be, aztán a húgocskámat. A mellkasomon alvó lány szuszogását hallgatva különös érzések lettek úrrá rajtam.

Gyermekkorunk óta együtt vagyunk… Vajon változhatnak-e az érzéseink egymás iránt? Mondjuk, barátságból hirtelen szerelem lesz? Nem, Michael! Ezt el kell felejtened. Képtelenség. Vagy te talán többet érzel iránta, mint kellene?

Elgondolkoztam az érzéseimen.

Szeretem ezt a lányt. Nagyon, nagyon szeretem ezt a lányt, de hogy szerelemből vajon? Azt nem tudom. De a lényeg, hogy szeretem.

Ezek az érzések igen elgondolkodtatóak számomra. Mielőtt azonban jobban belemerültem volna az érzéseim tanulmányozásába, Barby hirtelen megmozdult, és suttogva mondott néhány szót.

-         Igen… Nem… Szeretlek, Michael! … Ne, Janetet ne… Rendben… - mondta összefüggéstelenül a szavakat, de én csak kettőt jegyeztem meg: Szeretlek, Michael… Mielőtt azonban alaposabban kielemezgettem volna, mire mondta ezt Barby, az álom színes lepkéi álomport szórtak szemeimre, és a fekete, áthatolhatatlan valami magába zárt…

Barbara.sz.sz.:

Reggel elég zavartan keltem. Olyan hülyeséget álmodtam, hogy hozzámentem Michaelhöz, és valami furcsa, ismeretlen helyre költöztünk, ahol minden nap be kellett vallanom Michaelnek, hogy szeretem… És satöbbi, de nem részletezném, mert tök hülyeség volt az egész. Felébredtem, és éreztem, hogy a „párnám” le-fel süllyed. Kinyitottam a szemem, felemeltem a fejem, és láttam, hogy Mike mellkasán fekszem. Emlékszem, hogy énekelt, mielőtt elaludtunk volna. Amint ezen gondolkoztam, egyszer csak dörrent egyet az ég, és összerezzentem. Éreztem, hogy Michael felébredt, és szorosan hozzásimultam.

-         Nocsak, csak nem megijedtél? – karolt át.

-         De, egy kicsit… De most már biztonságban érzem magam – simultam oda hozzá, amennyire csak lehetett.

A következő pillanatban mély álomba merültem.

 Michael.sz.sz.:

A temetés ma reggel volt. Nyomasztó volt a hangulat, sokat sírtunk nagyon. Szegény Barbara lassan idegösszeroppanást kapott volna, ha nem visszük ki a ravatalozóból kicsit megnyugodni. De ez most mindegy, nem ez a lényeg.

Ma is átmentünk Barbyhoz. Most már elfogadta, hogy neki még ki kell élveznie az élet örömeit, ezért mosolygós volt egész nap. Sokat nevettünk, a hangulat a régi volt. Ahogy körülnéztem a nagy házban, rögtön elszorult a szívem a gondolatra, hogy egy huszonegy éves lány egy emeletes, nagy, kertes házban egyedül él. Ekkor eszembe jutott valami.

-         Barby, Barby! – futottam körbe a házat, hogy megtaláljam a már említett személyt. Hamarosan az udvaron rá is bukkantam Janetre, de Barbyt sehol nem láttam. Mintha a föld nyelte volna el. Ijedten néztem körül, meg is fordultam, mikor valaki a hátamra ugorva a szívbajt hozta rám. Felordítottam, utána megfordultam: Hát Janet és Barbara a földön fetrengtek a röhögéstől.

-         Héé, ez nem volt vicces! – morogtam, és durcázást színlelve, karba tett kézzel elfordultam. Ekkor eszembe jutott valami, és ördögi mosollyal az arcomon visszafordultam Donk és Barby felé.

-         Négézd csagak, vagalagamigit kigitagalágált aga bágátyágám (Nézd csak, valamit kitalált a bátyám) – mondta Janet, számomra érthetetlen nyelven. Ezzel szokott egymással kommunikálni a két lány.

-         Nézzétek csak, ott van Tito, amott meg Jermaine – mutattam direkt a kapu felé.

Mikor a lányok odanéztek, gyorsan kihúztam a zsebemből egy élethű, de még is játékpókot, és elrejtettem a hátam mögé. A lányok megfordultak, és dühösen rám néztek.

-         Michael, nem is… ÁÁÁÁÁ!!! – sikított Barby, mikor meglátta a feje mellett a játékpókot.

-         Michael, meg ne próbálj azzal a hülye pókkal a közelembe jönni – sikoltozott Janet, mikor megindultam felé a műpókkal.

A következő pillanatban már vigyorogva űztem a halálra rémült lányokat, kezemben a játékpókkal. Mikor aztán már én fetrengtem a földön a röhögéstől, nem volt kedvük rajtam nevetni. Sőt, elég durcásak voltak.

-         Michael, ez nem volt szép dolog tőled! Halálra rémiszteni a húgod és az egyik barátnődet nem valami kedves dolog! Ezt még visszakapod – fenyegetőzött a húgom.

-         De most miért? Az előbb Barby ijesztett meg engem, és ti nevettetek rajtam, most meg én ijesztettelek meg titeket, és én nevettem rajtatok… Egy-egy van, mi bajotok?

Közben sétáltunk, és eszembe jutott, mit akartam mondani eredetileg.

-         Ja, és azért kerestelek titeket, mert mondani akartam valamit – titkolóztam.

-         Na és mit? – néztek rám a lányok kíváncsian.

-         Nem mondom meg!

-         Égés migi legennege, haga agadnágánk negekigi egegy puguszigit migind aga kegettegen? (És mi lenne, ha adnánk neki egy puszit mind a ketten?) – hablatyolt Barby. Természetesen nem értettem, mit társalog a húgom és a barátnőm.

A következő pillanatban azon kaptam magam, hogy a lányok két oldalról megpusziltak.

-         Na, így sem mondod el? – mosolygott rám Donk. Ekkor elképesztő dologra szántam el magam…

-         Csak ha megcsináljátok még egyszer ezt – nevettem.

A lányoknak több sem kellett: Úgy letámadtak, mint kisgyerek a cukros bácsit.

-         Na? – néztek rám kérlelően.

-         Hát csak azt akartam, hogy… - kezdtem, direkt várva, hogy beleszóljanak.

-         Hogy?

-         Hogy SEMMI! – szívattam őket.

-         Na ne szórakozz!

-         Na jó, most komolyan… Gondoltam, megkérdezem…

-         Hogy?

-         Hogy Barby, nem-e lenne kedved velünk élni Neverlanden? – mosolyodtam el.

-         Ez most komoly? De! Lenne kedvem, nagyon is!

-         Nem, nem vicc. És örülök! Ha akarod, már most is mehetünk.

-         Jó, de… Mi lesz a házzal? – aggodalmaskodott Barbara.

-         Nyugi! Eladjuk.

-         Rendben… Ha te mondod – kacsintott rám. – Akkor szaladok, és összepakolok, hogy indulhassunk!

-         Várj! Segítek! – mondta a húgom.

-         Én is! – szaladtam a húgom után.

Barbara.sz.sz.:

Gyorsan összepakoltunk vagy öt-hat utazótáskányi lomot, és már indultunk is Mike birtokára. Imádtam ott lenni, az élet Neverlanden egyszerűen elképesztően király! Izgatottan beszálltunk a limuzinba, és út közben mindenféléről beszélgettünk. Egy rövid hallgatás után egyszer csak Michael nevetve megszólalt.

-         Remélem, tudod, hogyha odaérünk, első dolgom az lesz, hogy belelökjelek a medencébe!

-         Na, azt kötve hiszem, hogy sikerülni fog! Remélem, tudod, hogy nem hagyom magam!

-         Oké… De majd ne lepődj meg, ha „véletlenül” a medencében leszel!

Nevettünk és poénkodtunk sokat, egészen addig, amíg oda nem értünk Neverlandre.

 Kimentem a konyhába inni, mert szomjas voltam. Az asztalon találtam egy cetlit, melyen ez állt:

„Kicsim!

Apa meg én elmentünk bevásárolni, nemsokára jövünk! Puszi: Anya.”

Elolvastam, és egy „namosteztminekkellettbejelenteni” nézéssel, unottan letettem az asztalra a papírdarabot. Letettem a megszokott helyére kiürült poharam, majd felmentem a szobámba, és bekapcsoltam a laptopom. Megszokásból felmentem MSN-re, és rögtön láttam, hogy Dorina is fent van, a másik legjobb barátnőm Janet mellett. Rá is írtam, és közben néztem a híradót a tévén. Hirtelen érdekes hírt mondtak be, ezzel a szalagcímmel:

„Az évszázad autóbalesete”

A hírmondót hallgattam is közben.

-         Ma, a délutáni órákban egy kocsin két teherautó is áthajtott, ezáltal a piros Mercedesben ülő házaspár meghalt. A rendőrök jelenleg is helyszínelnek, de a házaspár személyazonosságát tudjuk már. A nőnek és a férfinek egy huszonegy éves lányuk van. Az eltávozott személyek: Stella és Joseph Wonder.

Kinyomtam a tévét, és zokogva megírtam Dorinának a szomorú hírt. Mivel ő is elveszítette a szüleit, maximálisan átérezte ezt a tátongó űrt a lelkemben. Elköszöntem Dorinától, leléptem MSN-ről, és kikapcsoltam a gépet. Gondoltam egyet, és a könnyektől alig látva felkaptam a telefont, és küldtem egy SMS-t Mikenak és Jannek is. Aztán a fájdalom mardosó érzésével kísérve ledőltem, és zokogni kezdtem.

Michael.sz.sz.:

Hirtelen megszólalt a telefonom. Pár perccel később Donknak (Janetnek) is. Mindketten Barbytól kaptunk SMS-t, ezzel a szöveggel:

„Szia!

Kérlek, gyertek át, nagyon rosszul érzem magam. Szükségem van rátok. Köszii: Barbara”

Nyugtalanított a dolog, mert ok nélkül nem írja azt, hogy „Barbara”. Valami történhetett… Elkészültünk Donkkal, és már indultunk is.

Janet.sz.sz.:

Nagyon meg voltam ijedve, hiszen Barby még soha nem írt ilyen szomorú és rossz hangulatú SMS-t. Nem tudtam, mi van, és ez volt ebben a legnyugtalanítóbb és legaggasztóbb. Végre a házuk elé értünk, és a sofőr lefékezett, majd bekanyarodott. Kiszálltunk a kocsiból, és becsöngettünk. Barby nyitott ajtót. Borzalmas állapotban volt. Haja megtépázott, szeme vörös és dagadt, arca pedig síkos volt a sírástól. Mikor meglátott minket, odébb állt, és beengedett a házba.

-         Köszönöm, hogy itt vagytok, sokat jelent ez nekem – kezdett bele, de könnyei beléfolytották a szavakat…

Michael.sz.sz.:

-         Jaj, édes Istenem… Miért pont őket? – sírtam Barbara és Janet vállán. Hárman összeborultunk, és együtt sírtunk. Igazából nagyon szerettem Barby szüleit, mindig nagyon kedvesek voltak mindenkihez… És most meg mi történt? Meghaltak. Mindig a jók halnak meg hamar… Nem értem ebben a logikát.

-         És értitek, nem tudom sem a temetést intézni, sem fenntartani a házat… Istenem, most meg mit tegyek? – sírta Barby.

-         Nyugodj meg, intézek mindent, hiszen erre valók a barátok – öleltem át.

-         Tényleg megtennéd nekem? – csillant egy kis reménysugár a szemében.

-         Igen! Neked bármit.

Ezzel sikerült halvány mosolyt csalnom az arcára.

Az időnk többi része aránylag kellemesen telt, bár akadtak olyan holtpontok, mint például a temetés.

Barbara Wonder nem éppen egy átlagos lány; a Jackson család jó barátja, majdnem a fiatalok testvére. A kilenc testvér közül (Rebbie, Tito, Marlon, Jermaine, Michael, Randy, Janet, Jackie és LaToya) Michael és Janet állnak hozzá a legközelebb, minden titkát elmondja nekik, és ők is neki, és egymásnak is. Már gyerekkoruk óta mindenhová együtt járnak mind a tízen, mindig együtt vannak, és nem is terveznek egymással kapcsolatot megszakítani. Ám történik egy baleset, ami az életüket gyökeresen megváltoztatja… Kövesd nyomon, mi történik éppen Jacksonéknál! Jó olvasást! ;)